MENÜ

AMI-15 Vitorlás Kishajó
A magyar vitorláshajó

 

Mivel már említettem, nagyon kevés információ található a
hajóról, csak a saját adatbázisom, illetve tapasztalatom alapján tudok
nyilatkozni.

 

 

A kajütben 4 személy tud egyszerre aludni. Ez igazából a hajó méretéből tisztán látszik, hogy 2 felnőtt, és 2 gyerek. Gyakorlati kivitelezése a következő. A két felnőtt lába a hajó orra felé helyezkedik el, a két gyereké pedig a cockpit alatti térben. Ezt a hajó kialakítása logikussá teszi. A belmagasság kb 80-90 cm, igaz még sosem mértem le. Törökülésben elfér benne egy felnőtt. Én is pedig 195cm magas vagyok. Az említett cockpit alatti rész pakolásra alkalmas, és tágasnak is mondható. A kajüt teljes területe kárpitozott szivaccsal van ellátva, melyen kényelmes szunyókálás esik. Igaz nem kókuszbetétes, emlékezőhabos csoda, de megteszi. A kabinajtó „tágas” (a hajó méretéhez viszonyítva).   A vízszintes síkját előre kell tolni az árboc felé, a függőlegest pedig ki kell emelni.
A hajóm egyik előző tulajdonosa ezt kihasználva az ajtólapot asztalnak használta
a cockpitben. Némi kötél segítségével rögzítette a boomhoz az egyik végét, a
másikat az ajtófélfához rögzítette. Nekik jól jött, mert sokat túráztak a Balatonon.

Pakoló rekeszek az ablak alatti részen találhatók. Olyan polcszerű
kialakításuk van, ami szintén alacsony. A régmúltban talán oda lehetett betenni
a Sokol rádiót. A magassága talán megengedte. A szivacsok kivétele után található
a svert kasztni két oldalán egy mélyedés. Talán tervezéskor, valami lábtér jelleggel
alakították ki. Ez annak a fényében reális lehet, hogy a vakárbocon, némely
hajókon, egy kicsi forgatható asztalka is van. Gyakorlatban talán 37-es lábig
jó a méret. Így azért elég kevesen tudják használni. Jól bevált viszont az akkumulátor
tárolására. Az árbócfény vezetékei is ide futnak be. Nem csúszkál az akksi, ami
még plusz ballasztnak is jól jöhet… Egy tároló van az orrban, de én még nem
jöttem rá mit lehetne ott tartani. Egy kerek rétegelt lemezzel van lezárva.                            Ha nagyon kell a hely oda is lehet kialakítani valamit, egy kis fantáziával.

A rekeszek taglalását a cockpitben található két rekeszel, fejezném be.                               Az ülőfelület végén a hajó farában találhatóak, zárható fedéllel.
Gyakorlati alkalmazását mindenki döntse el maga. Nekem a horgonyok vannak
benne, tisztítószerek, eszközök, kisseb vödör. Vele szemben a tartalék benzin
számara a kanna, szerszámok stb. Elég jól kihasználhatóak.



 

 

Hírek

  • Frissítés
    2013-05-23 21:50:49

    Új évad, új kikötő, új fotók!

  • Frissítés
    2013-05-23 21:49:34

     

    Új bejegyzés a Hajónaplóban!

  • Frissítés
    2012-08-04 10:15:09

    Új fotók!

  • Fissítés
    2012-04-05 20:14:50

    Új bejegyzés a hajónaplóban!

  • Frissítés
    2012-03-28 18:28:29

    Új bejegyzés a hajónaplóban!

  • Frissítés
    2012-03-08 09:30:44

    Tipustársak aktiválva!

  • Frissítés
    2012-03-03 19:08:45

    Új bejegyzés a hajónaplóban!

  • Frissítés
    2012-02-29 20:32:12

    Új bejegyzés a hajónaplóban!

  • Frissítés
    2012-02-28 23:20:07

    Új bejegyzés a hajónaplóban!

  • facebook
    2012-02-10 11:34:01

    AMI-15 a facebook-on!

    Link a kezdőlapon!

  • Születés vagy Újászületés
    2012-02-01 22:38:39

    Egy kedves tipustárs munkáját követhetjük nyomon saját oldalán.  www.jablonkailaszlo.eu/category/hajonaplo/

Asztali nézet